Nyilatkozat
A Budafoki Kosár bevásárló közösség egy civil kezdeményezés, mely a helyi gazdaság megerősítésén, sőt újraélesztésén dolgozik. Valódi helyi terméket előállító termelőket fogadunk sorainkba, valamint olyan vevőket, akik a fenntarthatóságot szem előtt tartva igyekeznek fogyasztani. Hisszük, hogy a helyi termékek minél nagyobb arányú fogyasztása segíti elő a helyi gazdaság erősödését és a valódi munkahelyek létrejöttét. Minden helyben maradó forint előbb-utóbb visszatér hozzánk, és a helyi gazdaság körforgásában bennünket gazdagít.
Elkötelezettek vagyunk továbbá a környezettudatos módon előállított és egészséges élelmiszerek mellett, ezért a Kosár működése során az ilyen termékeket részesítjük előnyben.
Közösséget szervezünk, ez adja kezdeményezésünk lelkét. Kosár közösségünk tagjai a vásárlók, a termelők és a rendszer működését biztosító lelkes önkéntesek.
- Olyan termelőket várunk, akik vállalják, hogy nyitott gazdálkodást folytatnak, azaz érdeklődés esetén fogadják közösségünk tagjait és bemutatják termelési folyamataikat.
- Olyan vevőket várunk, akik tudatosan vásárolnak és felelősséget éreznek a helyi gazdaság iránt.
- Olyan önkéntes segítőket várunk, akik felismerik, hogy ennek a szép ideának a megvalósulásához tettek kellenek, melyet munkájukkal önzetlenül segítenek.
A Budafoki Kosár Közösség 2020 októbere óta működik.
A közösség működését egy webáruház segíti, ahol a Kosár termelők termékei közül vásárolhatnak a vevők. Az előrendeléseket minden második vasárnap 24:00 óráig kell megejteni. A rendszer a rendeléseket eljuttatja a termelőkhöz, akik a következő szerdai átadási napra elhozzák a rendelt termékeket, tőlük lehetközvetlenü átvenni.
Kérjük regisztrációját abban az esetben érvényesítse, ha ezekkel a gondolatokkal tud azonosulni, és az általunk kialakított vásárlási módhoz alkalmazkodni, melyek a következők:
- Törekszem a helyi termékek vásárlására, támogatva a helyi gazdaság megerősödését, ezáltal új munkahelyek létrejöttét és a helyi megélhetést. A pénz helyben megvalósuló körforgása mindannyiunk közös érdeke.
- Elfogadom, hogy a helyi termékek választéka szezonális, az árakban pedig – a Kosár Közösség szándéka szerint - a tisztességes haszon jelenik meg. Vásárlási szokásaimat igyekszem a Közösség által meghatározott keretekhez igazítani (webes rendelés, átvételi nap).
- Az általam megrendelt termékeket szerdán 17:30-18:30 között átveszem, akadályoztatás esetén az átvételt időben megoldom.
- A Kosár rendszer által működtetett hulladékszegény csomagolást támogatom, aktív részvételemmel a szütyők és egyéb többutas csomagolóanyagok körforgását segítem.
- Amennyiben a regisztrációs adataim változnak, ezen a felületen is javítom azokat, hogy az aktuális hírekről, és helyzetekről értesítést kaphassak.
- A Kosár közösségben való részvételemmel egy szociális kísérlet hajtunk végre. Annak igazolására, hogy tudunk, sőt akarunk a saját érdeken túl gondolkodva cselekedni közös jövőnk érdekében, melynek fő hívószavai a bizalom és az egymás segítése.
Egyetértek a Kosár Közösség által megfogalmazott értékekkel, a Kosár keretében vásárlásommal támogatom azok érvényesülését.