A megjelölt mennyiség tájékoztató jellegű, ennek függvényében az átvétel során a végösszeg is eltérhet a weboldalon kalkulált áraktól. Előfordulhat, hogy a termék darabolása során +/-5-10 dkg-al eltér a megrendelt mennyiségtől. Megértésüket előre is köszönjük.
A bulgurt tört búzának, búzatöretnek, illetve törökrizsnek is nevezik.
Nagyon jó köretnek is, hasonlít a rizshez, de pergősebb az állaga, és percek alatt kész.
Spárgás ételek receptjei:
Az alsó harmada (a fehértől feljebb még) levágandó, el kell dobni.
I. Köretnek:
1) baconbe tekert spárga
Két vekony spárgasípot 2 db füstölt bacon szeletbe betekjük, majd sütőpapírral bélelt tepsibe az elkeszített párosokat tenni, majd alsó-felső sütési módon kb. 180 fokon addig sütjük, míg a bacon megpirul, és a spárga is eléri az izlés szerinti puhaságot. Előkészítéskor hámozni nem szükséges.
2) Fokhagymás spárgasípok
A legvékonyabb spárgát, gondosan meg kell mosni, majd az alsó harmadát levágni. Teflonbevonatú, széles serpenyőbe szorosan egymás mellé tesszük őket. Majd megszórjuk valamennyi sóval vagy vegetával, majd zúzott fokhagymát teszünk a tetejére. Extra szűz olivaolajon pirítsuk folyamatos forgatás mellett kb 20 percig, amíg eléri az ízlés szerinti puhaságot.Még éppen roppanósan a lefinomabb,de teljes puhaságúra is süthető.
II. Ha rakott ételekhez előfőzni, sós, enyhén cukros vizben kell 5-10 percig spárgavastagságtól függően.
III. Fagyasztás
Előfőzni 3 percig sós-enyhén cukros vízben,majd hirtelen lehűteni hideg vízzel, majd úgy tenni a fagyasztóba.
IV. Egytálételek
1. Tejszínes rakott spárga
Hozzávalók 4 főre:
1 kg zöldspárga
80 dkg csirkemell
1 csomag újhagyma vagy 1 db vöröshagyma
3-4 gerezd fokhagyma
400-500 ml tejszín
15 dkg tarppista sajt
só, bors, mustár, zöldfűszerek, olivaolaj
Csirkemellfilét kockázok; sózom,borsozom, kevés mustárral bekenem, kicsit állni hagyom.
Hagymát kockazok (ha van újhagyma, azt használom), olivaolajon megpirítom, beleteszem a csirkehúst. Megpirítom aranybarnára minden oldalát a húskockáknak, majd fűszerezem zöldfűszerekkel (petrezselyem, bazsalikom),zúzott fokhagymát teszek rá, pici vízzel felöntöm, főzöm kicsit. (Én hozzateszek 1 csirkés leveskockát, h.jobb izű legyen, de bármilyen ételízesítő mehet bele, de ez opcionális) majd kevés fehér borral felöntöm. Ez is opcionális.:-)
A spárgát (lehet apróra vágva is) előfőzöm sós vízben. Tepsi aljába egyengetem az elészült húsragut, majd a tetejére a spargát, ezután annyi tejszínt (20%-os-cukrozatlan habtejszín a krémessége, sűrűsége miatt)
A tetejére halmozok reszelt sajtot, végül a sütőben kicsitt összeforralomé és a sajtot a tetején megpirítom. Krokettal isteni.
2. Klasszikus darált husos, rizses rakott spárga tetején tejföllel (mint egy rakott karfiol vagy rakott zöldbab
(van amikor tejföl helyett besamelt öntök rá, így finomabb)
3. Krumplis rakott spárga
Hozzávalók 4 főre:
1 kg zöldspárga
8 db csirkecombfilé
kb. 1 kg krumpli
1 csomag újhagyma vagy 1 db vöröshagyma
3-4 gerezd fokhagyma
tejföl
25 dkg tarppista sajt
só, bors, zöldfűszerek, olivaolaj
Csirkecombfilét kicsivel kisebbekre vagom, előfűszerezem sóval, borssal - kevés olivaolajon serpenyőben aranybarnára elősütöm.
Magas falú tepsi alját olivaolajjal kikenem. Nyers krumplit vekony karikara vagom, bekenem olajjal ( rögtön a tepsiben csinálom)
majd megszórom a krumplik oldalait kevés sultkrumplifűszerrel és sóval. Több réteg vékonyra vágott krupli van a tepsi alján, majd a tetejére teszem egymás mellé az elősütött húsokat.
A hús tetejére nyers, de sóval vagy vegetaval bekent nagyon vekony spárgat teszek púposan (összeesik majd a sütés közben úgyis)
A hús után visszamaradt olajjon zöldhagymát piritok, par gerezd fokhagymát és kevés zöldfűszert rövid ideig, hogy a fűszerek ne égjenek meg. Az elkészűlt szaftot pedig ráöntöm a spárga tetejere., majd alá öntök 1-2 dl fehér bort.
Letakarom alufóliával, es a sütőben legalabb egy - masfel.orat sütöm a nyers zölségek miatt 200 fokon alsó-felsősütési funkción.
Ha minden megpuhult, kiveszem, leveszem az alufóliát, majd kenek a tetejere tejfölt es reszelek a tetejere sajtot is. Majd mehet vissza a sütőbe kb 10 percre, míg a sajt aranybarna nem lesz a tetején.

200-as kiőrlésű Varga Frigyes királybúzája® teljes kiőrlésű királybúzaliszt
A királybúza egy ősbúza keresztezés, mely mögött a nemesítői-fejlesztői cél nem volt más, mint a tönköly megszelídítése, fogyaszthatóbbá tétele ⇒ a tönköly kedvezőbb élettani hatásainak keresztezése a felhasználóbarátabb, jobb sütési tulajdonságokkal bíró más, szintén erős búzatípusokkal.
általános minőségi jellemzők: fehérjetartalom 14 - 18%; nedves sikér 30 - 38%; terülés 1,5 - 3,5 mm/ó; esésszám 300 - 450 mp
formatartó tulajdonságokat kapott, eltérő a fehérjeszerkezete
színe sárgás (durumhoz hasonló)
közelebb áll a hazai konyha kívánalmaihoz, ízléshez
konkrétan egyedi, jellegzetes íze van a királybúzalisztnek önmagában is
univerzális; más lisztek, vagy extra sikér stb hozzáadása nélkül is felhasználható mindenre (száraztésztára is) - esetleg kisebb tesztelés, próba szükséges míg az ember kitapasztalja, hogy adott recept egyes hozzávalóiból mi lesz az ideális mennyiség
A nemesítő indikatív alapreceptje sima kenyérhez:
1000g királybúzaliszt
650ml víz
12g só
15g élesztő (igen, bármilyen meglepő is lehet, ha megfelelő az élesztő akkor ennyi is elég, szépen meg fog kelni vele a tészta)
Ízében közelebb áll a vad csiperkéhez, enyhén diós ízű, húsa keményebb. A kis méretűeket salátákhoz, tésztákhoz ajánljuk, míg a nagy méretű, nyílott barna fejeket grillezéshez is. Aromái a vajjal kiválóan érvényesülnek, sajtokkal együtt igazi csemege. Szintén immunerősítő, védi a sejteket és segít meggyógyítani a sérült szöveteket.
Mikrozöld mix, változó összetételben (nem csípős) (brokkolo, karalábé, mizuna, rukkola - leginkább)
A doboz ára +200Ft, amit visszaveszünk legközelebb. Ha saját edényt hozol: átöntjük abba.