Waldorf szülőként kerültünk kapcsolatba az antropozófiával. Gyermekeink révén léptünk erre az útra, és microgreens-zel való foglalkozást is fiúnk egy iskolai tevékenysége által hozta haza. Megtetszett a kis növényekkel való foglalatosság, amely által egy közös tevékenységben tudunk alkotni, s egészséges táplálékhoz juttatjuk az embereket. A mikrozöldek életüket a magból nyerik, a földből kapják az erőt és a nap energiáját is magukba zárják.
Házunk mellett építettünk egy kis Mikrofarmot (télikert), ahol egy polcon sorakoznak a növekvő növénykék. Sok munktá adnak, de imádjuk őket. Kati a komposztot készíti be és szüretel, összeállítja a dobozokat, én ültetek és locsolok. Főként saját komposztot használunk.
Úgy képzeljétek el, hogy a földre elszórjuk a kis magvakat, s ebből táplálkozva növekednek. Eleinte sötétben majd napfürdőben növekednek. 10-20nap alatt érik el a microgreens/mikrozöld méretet. Ekkor aratjuk le a termést és hozzuk asztlotokra.
Fogyasszák egészséggel mikrozöldjeinket!