Budafoki Kosár Közösség

belépés / regisztráció
belépve maradok
jelszóemlékeztető
jelszóemlékeztető
0
A kosár zárásáig
A kosár üres
Kezdőlap Termelőink Patakparti farm

Patakparti farm

Akkor egy kicsit rólunk!  A végzettségem állattenyésztő mérnök. Én azt szoktam mondani, hogy elfajzottam mert a családban senki még csak a közelében sincs az állattenyésztésnek. Már az egyetem alatt is tartottunk apával állatokat, birkákat. Az egyetem után először tejelő birkáink voltak, majd megismertem a férjemet ( őt én tettem parasztá) és az ő ötlete alapján jöttek a kecskéink. Rá 1 évre lett az első két tehenünk. A Csoki és a Jersey. Az évek alatt lett két gyeremekünk és nőtt az állat állományunk is. Jelenleg 11 tehenünk van ( holstein fríz, brown swiss, f1) . A hasznos állataink még a három kutyánk a Bodza, Lina és a Bújci illetve Endorfin a cicánk, haszontalan állataink pedig a lovunk Lepke és a Pajti, akik csak úgy vannak, de szeretjük őket. Meg ne feledkezzek a közép kategóriáról, ők az ördög cimborái, akinek volt tudja miről beszélek, a kecskéink. Idén nem ellettek ezért jelenleg kissé haszontalanok. Illetve van még kb. 100 baromfink, ők a kullancs írtóink. Szabadon vannak az egész tanyán. Ami kb. 3.5 ha,  az állatok karámokban vannak, szabadon. A takarmányunk egy részét megtermeljük magunknak. Ezeket nem permetezzük és műtrágyát sem használunk, csak a mi állatainkét visszük ki a földekre. Szóját egyáltalán nem etetünk. Igyekszünk természetes életteret biztosítani az állatainknak. Sok viszontakságon át remélhetőleg már a végleges helyünkön építjük a jövőnket

Termékek

Aktív szűrők Szűrés
Allergének
vegán
gluténmentes
cukormentes
tejmentes
tojásmentes
bio
parabénmentes (kozmetikum)
SLS mentes (kozmetikum)
pálmaolajmentes
Ár szerint

Vaníliás ricottakrém erdei gyümölcsös, csokiforgáccsal 150g

A sajt gyártás során keletkező savó további melegítése soràn kinyerhetjük a ricottàt. Ezt ízesítve és pici vanília pudinggal megbolondítva készítjük ezt a krémtùròhoz hasonló terméket. Erdei gyümölcs lekvárral és étcsokoládé forgáccsal tettük még ellenállhatatlanabbá.    Tartósítószert természetesen nem tartalmaz.    150gramm található egy dobozban.

450 Ft / doboz
3000 Ft/kg